1 1
1 1
1
1 Aktuális program Linkek 1
english deutsch Fesztiváltörténet Támogatóink 1
1 Fellépők Elérhetőségeink 1
1
1 1 1 1 1 1

A fesztiválok rövid története

 
Néhány fellépő zenekar a YouTube-on

A szolnoki Etnozenei, Folk és Folkrock Fesztiválok története a Millecentenárium évében - 1996-ban kezdődött. Államiságunk kiemelkedő ünnepéhez méltó színvonalú rendezvények szervezésére kért ötleteket a város önkormányzata.

Az akkor már közel egy évtizede ifjúsági közművelődéssel is foglalkozó "Ifjúságért" Egyesülettől és az O.B. Art Művészettámogató Egyesülettől származik a fesztivál ötlete. Egy nagyszabású rendezvényt terveztünk, amelynek alapvető célja, hogy olyan fiatal együttesek találkozhassanak a közönséggel, amelyek a magyar népzenéből, a határokon túli magyarok régi muzsikájából, a magyarországon élő kisebbségek és más népek ősi zenéiből merítenek új ihletet. A hagyományőrzés mellett zenéjükben a modern műfajok és a népzene valamiféle szintézisére törekszenek. A régi zenék újraértelmezése világszerte virágzó jelenség, s a széles nemzetközi mezőnyben számos hazai együttes kimondottan rangos helyet foglal el. A műfaj nagy "öregjei" mellett rengeteg fiatal tehetséges zenész fordul a nagyszülők, dédszülők és még régebbi korok zenéinek megismerése felé, hihetetlenül izgalmas, olykor eddig soha nem hallott hangzásokat hoznak létre.

Az első fesztivál kimagasló közönségsikere után a szervezők hagyományteremtés céljával a folytatás mellett döntöttek. Így azóta - a mindenkori anyagi lehetőségek függvényében - évről-évre megrendezésre került a fesztivál, különböző hosszúságú időtartamban. Utaltunk rá, hogy a műfaj világszerte igen népszerű, így a szervezők kezdettől fogva törekedtek arra, hogy külföldi előadók is Szolnok város közönsége elé léphessenek. Voltak immár vendégeink Lengyelországból, a Vajdaságból, a Felvidékről és Angliából is. Az eddigi fesztiválokon közel 25000 néző volt kiváncsi a fellépők produkcióira, akik között mindig felbukkant egy-egy szolnoki, vagy jász-nagykun-szolnok megyei tehetséges társulat, előadó is.

Az államalapítás ünnepköréhez igazodó fesztiválok a város hozzáállásának, számos támogatónak köszönhetően a közönség részére ingyenesen zajlottak. A koncertek szervezettsége, a sajátos hangulatú környezet (Tiszai hajósok tere), a lelkes közönség, az évek folyamán komoly rangú eseménnyé emelték a fesztivált a műfaj zenészei, a szakma körében is.

2000-ben pedig az is bekövetkezett, amit kezdettől fogva szerettünk volna megvalósítani: a fesztivál programja kiegészült más társműfajok előadásaival, produkcióival, kiállításokkal. Így ígazi kortárs művészeti szemlévé nőtte ki magát, s folyamatosan dolgozunk azon, hogy minden évben megrendezhessük.


 



Zene habbal

Egy napról tudok az évben, amikor egészen biztosan érdemes szolnokinak lenni, s ez a nap - immár ötödik éve - augusztus huszadika. No nem a tűzijáték miatt, illetve kinek hogy, hanem mert egy, de akár két, sőt három délután, és egy tenyérnyi tér erejéig megyénk szépséges székhelye élmények forrásává változik: nem csupán kér, de nyújt. Zenét, igazit. De még milyen igazit! Azon belül ilyet és amolyat: mindenfélét, ami kicsit is a hagyományokból, a hagyományosból fakad, az e földből feltörő tiszta forrásokból. Ezen túlmenően tényleg nehéz behatárolni a mindenkori menü mibenlétét, mert mintha direkt törekednének is rá a szervezők, hogy ne lehessen határokat vonni köré. Azért Kelet-Közép-Európa határai úgy nagyjából érvényesek, s benne egy korábbi kis Magyarországé (ez alól kapásból most csak egy szabályt erősítő kivétel jut eszembe, Ravi, az afrikai hangszereken csengő-bongó, pengő és kongó angol úriember szerény személyében).

Szóval ez a Szolnok nevű sziget a szárazföldön, a világ szerintem legnagyobb kisvárosa, s annak tenyérnyi tere ünnepünk mellékhatásaként mosolyba borul, kedv s örömök (no meg sörök!) röpködnek, és koradélutántól későestig úgy általában is "a boldogság finom, titkos kis láza bujtogat" ott a fák alatt és bokrok körül. Mondhatni, elszabadul a mennyország! Mert erre a néhány sűrű, szellőktől cirógatott órára feloldódnak a bőrünk és szorongó értelmünk képezte határok is, minek folytán a szűkülő és szűkölő értelmiség egy levegőt szív és önfeledten egyesül a munkásosztállyal, illetve ami abból maradt. Továbbá a koravén a későifjúval, a színrészeg a féljózannal, s ami a legszebb az egészben, a legények a leányokkal. S mikor nem eszmét cserél, eszik (iszik), rop (pogózik), avagy szelet csap a delikvens, hát csak elvan csendben, és csorgatja le fülén át a lelkéig hatolót. (Megesik persze, hogy mind a hetet egyszerre műveli, sőt!)

Néha nagy dolgok történnek, még ha fel nem is tűnnének senkinek, esetleg utólag írják meg az újságok. Színpadra lép például Lovász Irén, aki máshol fogalom, és mellé a Makám, ami ugyancsak, és a legjobb értelemben kísérletezni kezdenek rajtunk. Mondjuk egy készülő lemez kapcsán. Aztán ezzel mit se törődve elered az eső - elmossa egyúttal az ígéretes folytatást -, de van aki tán észre sem veszi eme apró körülményt, mert a sátorponyva alatt közös éneklésbe csap át a koncert. Mindenki mindenkivel. Vagy belekezd a Drums a lenyugvó Nappal szemben, és bár van még bőven a napból, őket fokozni és felülmúlni már nem lehet. Pedig hátravannak azok a Werteticsék is, akiknek ugyanaz a fiú fújja, mint az előbb emitt - de ez semmi ahhoz képest, hogy a dobos vagy öt formációban ontja a hangokat!

Hát ilyenek és hasonlók esnek meg azokon az augusztusi ünnepnapokon, amik így egyre inkább a zene ünnepévé válnak számomra! És akkor a lábak körül tekergő apróságokról - vagy a babakocsiban világpremiert tartó mégkisebbekről - nem is beszéltünk, pláne nem a helyszín kínálta írhatatlan ingerekről. Mert semmi nincs annyira otthon e városban, mint folkfesztiválunk a Galéria mögött és az ég alatt, valahol a fű, a pódium, no meg a padok magasságában.
Ahol én többnyire egy ültő helyemben, "fültátva" habzsolom végig az élmények ilyetén nagyfokú áradását.

(Krónikás T.Zoli)


<<< vissza az oldal elejére

 

Yava (HU) 2008 /1.

Yava (HU) 2008 /2.

Yava (HU) 2008 /3.

Yava (HU) 2008 /4.

Yava (HU) 2008 /5.

Técsői Banda, Vodku 2009.